A Bágyi Balázs Qartet Magyar zene című 2006 augustusában megjelent új albuma határozott léptekkel halad tovább az együttes 2004-ben kiadott, Valahol máshol című első lemezén kijelölt úton. Akkor is és most is a közép-kelet európai népzene és a jazz összeházasításáról, e két hatalmas szellemi-kulturális gyökerekkel rendelkező zenei világ találkozásáról volt és van szó: míg azonban az első korongon a hangsúly a jazzre esett, melyet népzenei motívumok szőttek át- meg át, most a népzene az alapréteg, melyet jazz-elemek megjelenése színez el.
A koncepció - összetettségéből fakadóan - természetesen egész sor problémát vet fel: az improvizációk alapjául szolgáló tematika, a hangszerelés, a játékosok feladatának meghatározása, végül a két kultúra viszonya, kölcsönhatása a felcsendülő zenében - e külön-külön is izgalmas szempontokkal kapcsolatban számos kérdés fogalmazódik meg az elemzőben a majd ötvenpercnyi tiszta zenét tartalmazó album hallgatása közben.
A hét szám közül négy a kvartett vezetője, Bágyi Balázs kompozíciója, a harmadik
számot Tűzkő Csaba jegyzi, a 4. és 7. pedig eredeti, kalotaszegi folklór feldolgozása.
Utóbbi választás bizonyos ösvényeket eleve kijelölt az együttes számára: önmagában
is kihívást jelenthetett a stiláris egység megőrzése - a saját témákat úgy
megkomponálni, hogy azok a felhangzó erőteljes népzenei tematika mellett is
hasonló szellemet, de önálló arcélt képviseljenek. E tekintetben igen sikerült
megoldások születtek: a saját invencióból származó, igényesen megformált ötletek
remekül simulnak az autentikus parasztzenei anyagok mellé.
Bágyi Balázs az előre kitalált koncepciónak megfelelően állította össze a
lemezen szereplő együttesét, két állandó partnere: Tűzkő Csaba (tenor- és
altszaxofon) és Oláh Péter (bőgő) mellett a profi népzenész Szabó Dániel (cimbalom)
egészíti ki az ütőhangszereken játszó vezető csapatát. A kvártettet kvintetté
kiváló vendégművész, a hazai mezőnyben igen elismert prímás bővíti időnként
ki: Salamon Beáta, a Méta együttesből - két jazz-hangszer mellett két népi
hangszer sorakozik tehát fel, köztük a hidat képező, mindkét világban otthonos
bőgővel.
A vezető nagyon okosan úgy osztotta el a feladatokat játékosai között, hogy
egyiküket sem kényszerítette tőle idegen szerepkörbe: ehhez a közös nevezőt
mindenekelőtt a tagok kiváló improvizációs érzékében találhatta és találta
is meg. Magától értetődik, hogy a két népzenész más hangképzéssel, más "feelinggel"
játszik, mint a három jazzer: de a lemez egyik legüdítőbb meglepetése annak
felismerése, hogy milyen jól elboldogulnak egymás háza táján is.
A Valahol máshol alapján nem ért meglepetésként, hogy a Magyar zenét is jólesően
gazdag műfaji sokrétűség, az alapprobléma több irányból való megvilágítása
jellemzi: balladás és szvingelős, free jazzes számokat és (mint az előbb említettem)
autentikus népzenét egyaránt hallhatunk a korongon. Az összkép egészében kétségtelenül
érdekes és meggyőző: az már egyéni megítélés kérdése, hogy ki mit érez jobban,
mit kevésbé jobban megoldottnak a darabok közül.
Az első szám, a címadó Magyar zene szenvedélyesen méltóságteljes, a népzene
auráját hitelesen felidéző zenéje mindenekelőtt jó lehetőséget nyújt az együttesnek
a bemutatkozásra, a finoman kidolgozott szólószakaszokban a tagok egyéni játékstílusáról,
képességeiről is megfelelő (s nagyon pozitív) képet kapunk. Bár örömmel hallgattam
ezt a frissen dallamos muzsikát, nem hallgathatom el azt sem, hogy véleményem
szerint az anyag teherbírása és a szám hosszúsága nincs arányban egymással:
kevesebb talán több lett volna. Még egy vonatkozásban merültek fel kétségeim:
az ütőhangszereket a másik négy hangszer összeforrott együttműködésében időnként
idegen testként érzékeltem - a jazz képviseletében Bágyi Balázs mintha ellene
játszana néha a népzenének.
A második számmal (Pásztoróra) szemben már semmi kifogásunk sem lehet, sőt
szerintem az album egyik legjobban sikerült darabjáról van szó: a könnyedén
lebegő, páratlan metrumú hegedű-szaxofon téma bemutatása után szvinges lendületű
zenét hallunk, a szaxofon és a bőgő remekül sikerült szólójával, s Szabó Dániel
szenzációs cimbalomjátékával: hihetetlen, milyen gazdag akkordszövetet és
vérbeli jazzes frazírozást hallunk tőle! Stílusos szaxofon-kadenza tesz pontot
a kompozíció végére.
Tűzkő Csaba Geamparale című darabjának (3. track) szenvedélyes bevezető szaxofonszólója
egyértelműen a román és bolgár folklór hatására utal, s gyors rész nem is
hazudtolja meg várakozásunkat: lüktető, asszimetrikus ritmusokban gazdag,
a hegedű és szaxofon ötletes egymáshoz rendelésében igen megragadó muzsikát
hallunk, melynek hatását tovább fokozza a cimbalom lendületes szólója, majd
a szám vége felé a hegedű-szaxofon-cimbalom hármasának virtuózan szőtt összjátéka.
Keserves és hajnali (4. track): ahogy a cím is utal rá, eredeti népi folklórból,
Kalotaszegről származik a darab zenei alapanyaga. Salamon Beáta és Szabó Dániel
természetesen teljesen autentikus a maga szólamában, a meglepetést itt Tűzkő
Csaba és Oláh Péter stílusos játéka jelenti, Bágyi Balázs finom ütőzése pedig
itt valóban többletjelentést ad az együttjátéknak: a népzenéhez társuló elegáns
szvinges lüktetés egyfajta folklór-jam session hangulatát teremti meg.
Az előző lemez ütőhangszeres szólódarabja (Drumsolo No. 2) árulkodott arról,
hogy Bágyi Balázs nem idegenkedik a free jazz irányába történő kitekintésektől
sem. Ezt a törekvését remekül példázza az új album talán legizgalmasabb száma,
a Rege (5. track). A cimbalom-bőgő-ütő triójára készült kompozíció a bevezetés
zörejzenéjét és az engem olykor Mingusra emlékeztető hangzású, robbanó kollektív
improvizációt hatásosan váltogatja egy barokk passacagliára emlékeztető, lefelé
haladó kromatikus menetre épített, azonnal a fülben-ragadó népdalstrófa-imitációval.
Pörgetős a címe a lemez másik 7 / 8 - ados metrumban lüktető darabjának (6.
track): a Giamparale-hoz képest Bágyi Balázs zenéje monotonabb, nyersebb,
szenvedélyesebb hangot üt meg jól szerkesztett szólamvezetésekkel és izgalmas
harmóniai struktúrákkal. Összefoglalva a két délszláv hatású szám tanulságait:
valószínűleg ezek az album legkönnyebben megérthető darabjai - értékükből
még az a nyilvánvaló tény sem von le semmit, hogy a ritmikai elem alapján
itt a legkisebb a távolság a két zenei világ között.
Ez a megállapítás főleg a lemez zárószáma, a "Haza is kéne már menni..."
(7. track) ismét az eredeti kalotaszegi folklórt idéző, nagyon hangulatos
búcsú-zenéje tükrében válik újra hangsúlyossá. A kitűnően, szuggesztíven játszó
együttesben számomra újra az ütők szerepe vált pillanatokra kérdőjelessé:
akárcsak a nyitószámban, úgy itt is nem a népzene és jazz szintézisét, hanem
szembenállásukat véltem érzékelni.
Mindent egybevetve: a nagy igényességgel és elsőrangú dallaminvencióval elkészített, bátran kísérletező Magyar zene mind a folklór-, mind a jazzrajongók számára kellemes és kötelezően ajánlott hallgatnivaló, egyértelműen előrelépés a Bágyi Balázs Quartet két évvel ezelőtti lemezhez képest. Ezzel együtt Bágyi Balázs érzésem szerint a népzene és jazz összefüggéséről még nem mondta ki az utolsó szót: kíváncsian várhatjuk a folytatást!
Szabó Balázs